Béres-Deák Balázs
  honlapja
Életrajz
Empty Pubs
Beyond
Utcazene
Kontaktok
Életrajz   

Életrajzi adatok

1977. Május 27.-én születtem Budapesten. Anyám Holló Hedvig, apám Béres-Deák József. Életem legnagyobb részét Gyöngyösön éltem le, a legtöbb dolog ide köt. Általános iskolai tanulmányaimat az 1-es, majd a 6-os iskolában folytattam. 11 Éves koromtól versenyszerűen Biathlon-oztam (sílövészet) 1989-ben az év bajnoka voltam. A 214.-es számú, Ipari Szakmunkásképző Intézetben Végeztem, mint bútorasztalos szakmunkás. A szakmámban több évig dolgoztam. 1995-től jártam a Gyöngyösi Stúdió vagy amit akartok; amatőr színtársulatba. Körülbelül ekkor kezdtem komolyan gitározni. Egy nem túl sikeres formáció után az első komoly zenekarom a DEMON volt. Ebben énekeltem, és basszusgitároztam. 2000-Ben bevettek a Beyond zenekarba basszusgitárosnak.
Kedvesemmel Mészáros Szilviával immár 2003-óta élünk boldog párkapcsolatban, csinosítgatjuk az adácsi házunkat, és neveljűk a 2004.08.25-én született Barnabás fiunkat

Munkámról:
Munkaköröm
Jelenleg a Lear Corporation Gyöngyösi kábelkorbács gyárában dolgozom, technikusként.

Empty Pubs   

2003 tavasza óta tagja vagyok az Empty Pubs zenekarnak is, a zenekar tagjai közül hárman tanárok a gyöngyösi főiskolán. Bővebb infó: http://www.emptypubs.hu

Beyond   

Basszusgitároztam a Gyöngyösi Beyond Zenekarban. A zenekar több mint tíz éve alakult, és jelenleg dallamos rockzenét játszik. Az együttes a fénykorát a 90-es évek közepén élte, van kiadott albuma is (tömik a fejed-poligram) bár ekkor még nem én voltam a zenekar basszusgitárosa.

Jelenleg a srácokkal külön utakon járunk zenei téren, de a barátságunk nem szakadt meg!

A zenekar honlapja:

http://www.beyond.hu

Utcazene   

Utca-zene

Tóth András barátommal az utcára kiülve egy kalappal szívesen zenélgetünk. Na nem is az anyagi vonzata miatt, hanem mi is jól érezzük magunkat közben, és úgy vesszük észre, hogy másoknak is sikerül örömet szereznünk. Zenei stílusunk főként a Beat korszakból táplálkozik. (Illés, Fonográf, LGT, stb.). Ez főképp abból adódik, hogy gyermekkorunkban édesanyáink, Beat- et hallgattak. Mi akaratunkon kívül is megszerettük, s a dallamos ritmusos számokat szívesen játsszuk. Jelenleg kb. két óra hosszat tudunk folyamatosan játszani, de repertoárunkat folyamatosan bővítjük.

A formáció ugyan nincs elfelejtve, de jelenleg inaktív.

Kontaktok   

A következő elérhetőségeken vagyok megtalálható:

Lakcímem:
3292 Adács Bem József út 35

Telefon:
Otthoni:+36-37-350-548
Munkahelyi:+36-37-518-677
Mobil:+36-20-423-60-39

E-mail:
balazs@emptypubs.hu /> bberesdeak@lear.com (munkahelyi)


© 2012. MusicHello Kft. - Hangszer- és Zenészportál
Az oldalt készítette és üzemelteti a MusicHello Kreatív.